Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Testveriskolai_latogatas_Nyarasdon

Testvériskolai látogatás Nyárasdon

Nemrég lett testvérintézmény a Németvölgyi Általános Iskola és a Csallóközben található Nyárasdi Alapiskola. Ennek egyik hozadékaként a jövőben Nyárasd szolgál bázisul a Németvölgyi iskolába járó mindenkori hetedikesek felvidéki látogatásához. Az első kirándulás már le is zajlott – ennek felelevenítésében Radnai Andrea osztályfőnök úti beszámolójára is támaszkodunk.

Szlovákiában járt a Németvölgyi Általános Iskola három hetedikes osztálya Dohány András igazgató, valamint az osztályfőnökök, Radnai Andrea, Skultétyné Dúl Marianne és Viczing Erzsébet kíséretében. A végállomás Nyárasd volt, a mintegy háromezer lelket számláló település, amelynek lakossága 98%-ban magyar, a Nyárasdi Alapiskola pedig immár a Németvölgyi "testvére". Az anyaországi vendégek egy kis, falusi intézményre számítottak, így megérkezésükkor ámulva figyelték a nemrég felújított, korszerű épületet, valamint a hatalmas, részben műfüves sportpályát.
A nyárasdi iskola igazgatója, Takács Zsuzsanna elmondta: "Azt várom ettől a kapcsolattól, hogy – a közös gyerekprogramok és a kialakuló barátságok hatásaképpen – erősödik a nyárasdi diákok identitástudata, s a jövőben lehetőség adódik egymás pedagógiai módszereinek tanulmányozására, tapasztalataink kicserélésére is."
A vendégeket végigvezették az iskolán, "megcsodáltuk a dekorációt, az új padokat, valamint a modernül berendezett nyelvi laborokat – írja úti élményei közt Radnai Andrea. – Különösen a szelektív hulladékgyűjtés ötletes megoldását tartottuk követésre méltónak." A program a helyi Petőfi-szobor megkoszorúzásával, majd a Pallosjog-emlékmű megtekintésével folytatódott (Nyárasd 1796-tól pallosjoggal és vásártartási joggal rendelkező mezőváros volt). Itt Bacsó László polgármester a község múltjáról és jelenéről beszélt a jelenlévőknek.
A nyárasdi iskola színjátszói két produkciót adtak elő a művelődési házban. A kilencedikeseké egy irodalmi összeállítás volt a trianoni évfordulóval kapcsolatban, míg a kisebbek Tekergők nevű együttese részletet mutatott be a Dzsungel könyvéből. A darabot az iskola egyik tanára, Nagy Irén írta, és ugyanő, valamint egy másik pedagógus, Magyar Gaál Lívia rendezte. A Tekergők ezzel az előadással bejutott a gyermekszínjátszók országos vetélkedőjének döntőjébe.
A közös ebéd, majd egy – a környék madárvilágát bemutató – fotókiállítás megtekintése után a társaság újból buszra szállt, és a nyárasdi hetedikesekkel együtt elindult Bős felé, hogy megtekintse a híres-hírhedt, sok vitára okot adó erőművet. Aztán ismét Nyárasd: egy utolsó ölelés, telefonszámcsere...
Aznap este Radnai Andrea az interneten, egy közösségi oldalon meglepve látta, hogy már több fénykép és pozitív vélemény fent van a látogatásról. „Azt hiszem – írja –, ez is mutatja a kirándulás sikerét.”

Kérész Gyula